A hajóút Dar Es Salaamig nagyjából eseménytelenül telt, leszámítva talán azt, amikor éjfélkor azzal keltettek fel, hogy a kapitány vár a hídon, és hogy valami hajó van mellettünk… Rögtön észre is vettem a fényeket, amik nagyon közel voltak hozzánk. Lévén a nyílt óceánon voltunk, nem voltak túl jó érzéseim a dologgal kapcsolatban. A hídra érve hamar kiderült, mihez kellek. Nem beszélt senki angolul, s a tanzániai hajóról angolul próbáltak rádióüzenetet küldeni. Több se kellett, fogtam a rádiót, s megkérdeztem, hogy mit akarnak. Kiderült, hogy egy tanzániai security boat (talán határőrség-szerű valami lehet), és már elég idegesek, hogy nem értjük meg az üzenetüket. Az üzenetet, ami röviden a következően hangzott: Azonnal forduljanak 330 fok felé, és az útirányt tartsák legalább két órán keresztül, vagy a biztonsági hajó meg fogja tenni a megfelelő intézkedéseket… Bármi is legyen az :)

Azonnal irányba állt a hajó, a security boat kicsit távolabbról, de végig mellettünk maradt, mígnem úgy gondolták, hogy biztonságos távolságra vagyunk a fene tudja mitől. Mentem is vissza aludni rögtön, mosolyogva magamban, hogy ilyen is valószínűleg csak Afrikában eshet meg. Egy hajó, amin senki nem beszél angolul, sem semmilyen más nyelven, amit a tanzániai hatóságok megérthetnének… A kikötőbe bejutni is nekem kellett segíteni másnap, hasonló módon, rádión keresztül. No komment :).

Estefelé érkeztünk végül meg, hosszasan várakoztunk a határőrökre, akik ezúttal sem siették el a dolgot. Végül kaptam kéretlenül is egy új vízumot, amiért természetesen újra fizetnem kellett, pedig az előző még érvényes lett volna. Ezután fogtam egy taxit, beköltöztem a falfirkás szoba szomszédságába (sajnos nem tudtam ugyanazt a szobát megszerezni, ahol majd egy hetet vártam az első hajómra, úgy hat héttel korábban…), és nagyjából tíz nap után először újra ágyban aludtam. Nem mondom, azért tudtam értékelni ezt a „luxust”. 

Másnap a mozambiki követségen kezdtem, ahol kiderült, hogy öt munkanap alatt készülnek el a vízumommal. Jobban teszem, ha Zanzibáron igénylem meg (ahová amúgy is terveztem menni), ott akár egy nap alatt is megvannak vele. Gyorsan átterveztem a napomat, kicuccoltam a szobámból, ne kelljen még egy napot fizetnem, és némi internetezés után egy újabb hajón találtam magam. Természetesen ismét a lehető leglassabb járművön, amin rajtam kívül összesen két másik fehér ember utazott. Mindent összevetve azonban a teherhajók után kimondottan luxusnak éltem meg ezt a hajót, ahol még egy kis büfé is volt, és a hat-hét órás menetidő sem okozott különösebb gondot (a többi hajó másfél óra alatt van Zanzibáron).

Este hét körül érkezhettünk meg, a másik két hátizsákos utazóval közösen taxiztunk egyet egy olcsó kis hotelig, ami nekem megfelelt (természetesen), ők inkább tovább nézelődtek. A hotel mellett találtam egy kis „éttermet”, ahol vettem samosat, illetve pár másik helyi kis valamit, így a vacsorám is megvolt. A második ágyban töltött estémen sem kellett nagyon koncentrálnom az elalvásra, amint letettem a fejem, szerintem elájultam.

Mindent összevetve tehát nagyon hasonlóan alakult minden az előző naphoz. Hajó, érkezés, alvás, másnap reggel mozambiki követség. A hasonlóság azonban itt nem ért véget, mivel a zanzibári követségről is el akartak hajtani, mivel a konzul éppen Dar Es Salaamban volt, ott, ahonnan jöttem… Kiderült hát, hogy egy-két nap alatt biztosan nem lesz vízumom, így inkább úgy döntöttem, hogy nem is érdekel, hogy gyorsan meglegyen. Azzal csak magamat idegesíteném, ha minden reggel megjelennék a követségen, hogy érdeklődjek, mellesleg ezzel mindenféle programot is ellehetetlenítenék. Így inkább megkértem őket (kedden reggel), hogy a következő hétfőre próbálják meg összehozni a vízumot… Mindenki megnyugodott hát, miután ki-ki realizálta, hogy (így vagy úgy) nem kell sietnie.

Ezután gyorsan felderítettem a különböző lehetőségeket, kitaláltam, hogy mit is fogok csinálni az elkövetkező napokban. Városban mászkálás kávézással kombinálva, majd búvárkodás, majd utazás, búvárkodás, majmok és persze lehetőleg sok-sok seafood… Röviden, és tömören ez volt a terv. Hogy hogyan is alakultak a dolgok a valóságban, képekkel persze, majd legközelebb. (Kicsit sok dolog történik most körülöttem, így ritkáb tudok írni, de ígérem, egyszercsak utolérem majd magam:))